Ez egy promociós logikai játék az azonos című film reklámozására, amit én nagyon dícséretesnek tartok az Universaltól, főleg mivel ingyenesen leszedhető.
A marketing működik, mert én erről a filmről eddig nem is hallottam, de a trailer és a játék alapján egy tuti rajongót már szereztek személyemben.
A játékban köveket kell mozgatnunk, hogy eljussunk a fehér kristályokig.
Ami kicsit zavar, hogy ezen igyekezetünkben semmi nem gátol, akkor sem, ha a pályákon ellenfélnek tűnő alakok ácsorognak.
A grafika a célnak megfelelő, a zene és a hangok hangulatosak.
A The Oregon Trail messzemenőkig a legjobb játék, amit eddig próbáltam. Sajnos sem az osztrák, sem a magyar App Storeban nem kapható, így marad a feketepiac
A lényege, hogy kis csalásunkkal (<- Freudi elszólás?) családunkkal az 1800-as évek közepén a keleti partról indulva eljussunk a vadnyugatra, hogy ott földet szerezzünk magunknak.
A videóban sajnos nem látható, de a játék elején mi választhatjuk ki az évszakot (rendelkezésre álló idő miatt fontos), a kocsinkat (tulajdonságok és bonuszok meghatározója), illetve állíthatjuk össze a családunkat. Nekik még saját nevet is adhatunk.
Kalandozásunk során mindenféle emberekbe ütközünk, akik gyakran küldetéseket adnak, és bonyodalmakba keveredünk, amelyeket különböző minijátékokkal oldhatunk meg.
A grafika nagyon szép, s a hangulatot a kiváló zenei aláfestés is csak emeli.
A menü néhol kicsit bonyolult, illetve csak automata mentés van, amit egy új játék azonnal felülír.
Grafika: 10/10
Zene/Hang: 8/10
Kezelhetőség: 8/10
Szórakoztatás: 10/10
Megjelenés: 2009 március 9
Kiadó: Gameloft Fejlesztő:Gameloft Nyelv: Angol Lite verzió: nincs Méret: 49,9 MB
Verzió: 1.1.2 Ár: $ 5,99
PS: A videóban megígértem a minijáték és a fort bemutatását, de ezt sajnos nem tudtam megtenni, mivel már így is túl hosszú a film. A Youtube vissza is dobta. Aztán hajnal ötig próbáltam vágni, de 14 percből 12-t sikerült kihoznom. Igaz a nyelvbotlások és az “öööh”-zések kikerültek, de így meg nagyon csonkolt lett és a vágóprogi 3 GB anyagot csinált belőle. Ezután szenvedtem még ide-oda, aztán meguntam és a nyers videót konvertáltam át és raktam fel az indára.
Azt tudom, hogy mégegyszer nem kezdek neki videót vágni, inkább felveszem újra 10 perc alatt